-Mindjárt jövök- szóltam a lányoknak.
Elindultam az ismerős arc felé, aki időközben beállt a pult előtt álló sorba. Siettem, hogy mögé tudjak kerülni, de az utamat két nagydarab végzős srác állta el. Próbáltam átpréselni magam közöttük, de ez legalább egy percembe került.
Szememmel az áldozatomat kerestem, d eltűnt előlem. Mindegy. Ha már itt vagyok veszek magamnak valamit inni, aztán lelépek.
Miután kifizettem a vizet, megfordultam- azaz csak próbáltam- ,de valaki belém jött. A kezemből kiesett az üveg és elgurult a padlón, de egy kéz még időben felkapta, mielőtt elnyerte volna a tömeg.
-Ezt elejtetted- nyújtotta felém az üveget.
Az arcába néztem, mert reménykedtem, hogy Ő az, de meglepődtem- és egy kicsit csalódtam is. Nem ő volt az. Nem, de mintha a bátyja lett volna.
-Köszönöm. Új vagy itt?
-Igen, ma van az első napom. És még nem igazodom ki valami jól.
-Szívesen segítek, ha gondolod- nem tehettem mást, annyira aranyos volt!
-Háát, azt hiszem kénytelen leszek elfogadni az ajánlatodat.
Néhány másodpercig némán néztük egymást, de úgy éreztem, muszáj megtörnöm a csendet.
-Émi vagyok. Üdvözöllek nálunk!
-Ryan. Angliából költöztünk ide a múlt héten.
-Na, ne! Te angol vagy? Hogy tanultál meg ilyen gyorsan magyarul?- csodálkoztam.
Meglepődtem, amikor elkezdett nevetni.
-Igen, angol vagyok. A szüleim már régóta tervezték, hogy kiköltözünk ide, ezért magyar tanárt vettek fel mellém.
-Aha- enyhe sajnálatot éreztem iránta- Nem hiányzik neked az otthonod? A barátaid, az iskolád?
-De, ez csak természetes. A barátaimmal tarom a kapcsolatot és tartani is fogom.
A csengő, mint villám csapott le ránk.
-Milyen órád lesz?- kérdeztem.
-Ööö...- a táskájában kezdett kotorászni az órarendje után- Fizika.
-Nekem is- mondtam egykedvűen- dög unalom. Liza néni egy valóságos kis "szent". Semmi izgalom nincs az óráján. De legalább lehet aludni. Na gyere- vigyorogtam rá, és a csuklóját megragadva húztam a termek irányába- Gyere!
Amikor beértünk az osztályba a diákok azonnal abbahagyták a zúgolódást. Valószínűleg azt hitték, hogy a tanár lesz az. Helyette viszont engem és az új fiút kapták. Persze egyből visszaestünk a zúgolódós fázisba: aki csak tehette összehajolt a másikkal és rólunk sutyorogtak. ,,Ki ez a srác? Honnan ismeri Émi? Istenem, de cuki!"
Magabiztosan kihúztam magam és leültem a helyemre. Ryan a pad másik felén foglalt helyet. Mellettem! Nem mintha csodálkoztam volna. Egyedül csak engem ismert.
Utánunk megérkezett a "várva várt" tanár. Azaz nem is a várt tanár. Erika néni volt, a kémia tanárnőnk. Gyűlöltem. Gyűlöltem, mert ő is gyűlölt.
-Rendben, van emberek- szólalt meg mély, krákogó hangján, miközben elhaladva a padok előtt odalépett az asztalához, ráült a szélére és kinyitotta az osztálynaplót.
-Liza néni ma nem ér rátok, mivel mást kell babusgatnia- az osztály érzéketlen része elkezdett vihogni. Szúrós szemmel néztem rájuk. Rossz érzésem volt- Na lássuk, ki feleljen a mai órán?- kérdezte fittyet hányva a suliban lévő szabályra, miszerint csak a tantárgyát tanító tanár adhat jegyet.
Az osztályból mindenki a kezébe kapta a könyvet és nagy hévvel olvasni kezdte, hogy valami megragadjon belőle.
Erika néni csak egy pillanatra nézett bele a könyvbe, aztán gonosz mosoly terült szét az arcán. Képzelődöm, vagy tényleg rám szegezi sötét szemeit?
-Noémi- ejtett ki a nevem valami gyötrelmes gúnnyal.
Nem ijedtem meg. Tudtam az anyagot. Mikor felálltam, tartottam a pillantását, de észrevettem, ahogy Ryan biztatóan rám mosolyog. Eddig eszembe se jutott, hogy a hóhér vagy észre sem vette, vagy nem érdekli annyira, mint az én akasztásom.
A padok mellett elhaladva éreztem, ahogy a többiek megkönnyebbülten sóhajtanak fel. A tanár elé állva felszökött bennem az adrenalin.
-Kezdheted.
Mindent elmondtam, amit a könyvben figyelemre méltónak találtam. A többiek csak néztek, hogy tudtam ezt mind megtanulni.
-Rendben van. Majdnem tökéletes- erre forgatom a szemem- Hármast adok.
Erre viszont már kiakadtam.
-Micsoda!? Dehát mindent elmondtam!
-Igen, persze, de nem beszéltél elég hangosan, és a kiejtésed sem a legszebb.
Na, erre az osztály is elkezdett morgolódni.
-De ha dolgozatban írom le, 5-öst kapok? Vagy talán a szépírást is beleszámítja?
-Maga ne beszéljen velem ilyen hangon, kisasszony!- látszott a szemén, hogy provokálni akar- vagy talán már rég találkozott az igazgató úrral?
Hiába is, nem tudtam a jó énemre hallgatni.
-Rendben, ő talán hajlandó lesz megadni nekem az 5-öst!
Osztálytársaim elhallgattak. Még sosem láttak embert, aki visszafeleselt volna Erika néninek.
Na tessék. Most megkapták a csodát!
-Indulás!- vigyorgott, amikor meghúzta az akasztófa pallójának karját.
Elindultam az ajtó felé, de olyan mérges voltam, hogy még Ryanról is megfeledkeztem. Egy kicsit viszont megijedtem. Anya mit fog szólni a most történtekhez? Hiszen már megint bajba sodortam magam.
Na mindegy. Most arra próbáltam ügyelni, hogy le ne essek a lépcsőröl.
Az igazgató meg közeli barátja a családomnak. Mi is kölcsönösen kedveljük egymást. Nem nagyon tartottam most tőle. Tudom, hogy igazam van.
Kicsit félve az eséstől- hiszen a sztorikban mindig ilyenkor esik seggre az a bizonyos emberke- magabiztosan, emelt fővel haladtam lefelé a lépcsőn. És utánam a vízözön.
Erika banya természetesen utánam jött, de előbb feladott egy rakás feladatot szerencsétleneknek. Tudtam, hogy a feladatok készen lesznek, mire visszamegy, mivel- ezt az osztály tudta jól- ha nincs kész, büntetésből még kétszer ennyit felad leckének.
Belépünk az iroda előterébe, ahol szülőket szoktak fogadni. Leültem az asztal mellé az egyik zöld fotelbe. Ott vártam, hogy a boszorkány bejelentse, itt vagyok.
Körülnéztem: a szoba még mindig ugyanolyan makulátlan és tiszteletmutató, mint amikor először voltam itt a beiratkozás idején. A fal mentén szekrények, ahova a tanárok a cuccukat rakták. A padló krémszínű parkettával lett kirakva. A sarokban a kis asztal mellet a zöld fotelek nagyon kényelmesek- ezt tapasztalatból mondom.
Ha még nem mondtam volna, a dirit Józsefnek hívják, de mindenki csak Józsi bázta.
Na szóval ő éppen most lépett be a váróba. Azt nem tudtam, hogy Erika néni elmondta-e, hogy melyik diákról van szó, de az arcán mikor meglátott, csalódottság látszott.
-Már megint te?- mély, rezes hangja mindig megnyugtatott.
-Helló, Józsi bá- köszöntem vissza.
Leült a velem szemben lévő székre. Erika banya még mindig itt állt az ajtóban.
-Köszönjük, elmehet- intett az igazgató az ajtó felé.
Erre egyből magyarázkodni kezdtem.
-Józsi bá, én nem tehetek semmiről! Ez a némber, öhm, tanárnő, kihívott felelni, én mindent elmondtam neki, ami a leckében volt, mintha felolvastam volna. De neki nem tetszett, így rossz jegyet akart adni. Az egész osztály fel volt háborodva, mire ő plusz munkát varrt a nyakukba. Mindig is gyűlölt engem, tudtam, hogy gyűlölt!- hadartam, a végét már kiabálva.
-Megnyugodtál?- kérdezte.
-Fúria, boszorkány, némber, banya, idióta, alvilági, alávaló teremtés!- ordítottam, ami kikívánkozott.
-Megnyugodtál?-ismételte.
-Azt hiszem.
-Helyes. Úgy látom, tényleg nem kedvel. Kérsz egy kis narancslevet?
-Hogy micsoda!?- a harag teljesen leszáradt az arcomról, de helyette a hitetlenkedés ült ki rá- Csak így egyszerűen elfogadja a tényt? Semmit nem akar ellene tenni?
-Mondd meg, mit tehetnék ellene?
-Hát, nemtom. Maga a diri, nem én- eszembe jutott a reggeli beszélgetés anyával, ezért gyorsan hozzátettem- Már bocsánat a kifejezésért.
Egyet biccentett a fejével, jelezve, hogy megbocsátott.
-Esetleg, ha ha megpróbálnál kedvesebb lenni hozzá, vagy ha az osztály kedveskedne neki.
Kihallottam valamit a hangjából, ami nem jelentett jót. Azt nem tudtam, hogy nekem, vagy neki.
-Mi történt?- kérdeztem halkabban és nyugodtabban, mint az előbb.
-Meghalt a férje. Tavaly nyáron történt.
-Ó. Ezt nem tudtam. Ő biztosan így dolgozza fel- elgondolkodtam, én hogy dolgoznám fel az egyik családtagom halálát- Bocsánatot kell kérnem tőle.
-Ez igazán rendes tőled- mosolygott rám- De kérlek, ezt ne mondd el senkinek!
Titoktartás? Ez tetszik!
-Rendben van. Akkor most elmehetek?- kérdeztem, mert a gyomrom a sült csirkéért könyörgött.
-Menj csak- felkorduló gyomromra tettem a kezem, amire Józsi bácsi elmosolyodott- Jó étvágyat!
-Köszönöm- mosolyogtam vissza rá- Viszlát!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése