-ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!- kiáltott fel anyu az emeletre.
A váratlan hangra leestem az ágyról, és sikerült jól bevernem a lábam.
-Aúúú!- nyögtem fel megmaszírozva fájó végtagom.
Az órára pillantottam. 7.00-t mutatott a kijelző. Az éjszaka nem aludtam valami sokat. Az egyik barátom buliján voltam. Király volt! Csak az a baj, hogy ma suli van. Nagy kár.
Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, hogy legyen még időm ruhát válogatni magamnak. A kedvenc farmerom mellett döntöttem, ami igazából bársony, de ha ránézel, úgy néz ki mint egy csúcsszuper farmer. Na meg azt a pólót, amit apa hozott nekem Londonból.
Miután végre végeztem a ruhákkal, gyorsan megmosakodtam, és leszánkáztam a lépcsőn.
Mikor leértem, anya egy tányért rakott le elém a pultra, ami tele volt tojással.
-Jó reggelt!- köszönt vidám, mosolygós arccal.
Nem nagyon hasonlítottam rá. Ő kicsi volt és kerekded, míg én karcsú és magas. A szemei barnásfeketék, az enyémek pedig barnászöldek. A haja rövid, szőke és egyenes nekem barna, hosszú és hullámos. Ő inkább komolyabb volt, de ma reggel izgatottság csengett a hangjában.
-Mi történt?- kérdeztem kíváncsian.
-Előléptettek!- sikította.
-Annyira örülök!- tényleg rengeteget dolgozott, alig volt itthon.- Megérdemelted! Apa tudja?
-Nem, még nem volt időm elmondani neki. Igazából nemrég jött az értesítés, hogy Márkot kirúgták.
-Kár. Kedveltem őt.
Néhány perc kínos csend. Elgondolkodtam, vajon mi jár most anya fejében? Biztos valami a sulival kapcsolatos.
-Noémi...- kezdett bele. Talált, süllyedt.- Beszélnünk kell a suliról.
-Anya, a jegyeim jók, mit kell ezen beszélni?- sóhajtottam, mert már tudtam, hova akar kilyukadni.
-Nem a jegyeidről van szó, hanem a magatartásodról. Tegnap behívott az osztályfőnököd és azt mondta, hogy mindig megzavarod az óra menetét.
-A tanárok gyávák. Nemcsak én kommentálok, hanem az egész osztály- kivéve a strébereket. És amúgy is, a tanárok egyszer sem szolnak ránk, hanem egyből az ofőhöz mennek hisztizni.
-Ezt nehezen tudnám elképzelni- szidott le.
-Apa viccesnek találná.
-A apád üzleti úton van Egyiptomban, ne zavard meg csak azért, hogy megnevettesd!- elmosolyodott.- Majd elmondod neki, amikor hazaért.
-És az mikor lesz?- kérdeztem savanyúan. Apa szinte sosincs itthon, de ha teheti, mindig sok időt tölt a családjával.
Helyet foglaltam az egyik bárszéken, és éppen elkezdeném enni a tojást, amikor anyu szokásához híven felsikkantott. Én- szokásomhoz híven- hátraestem a meglepetéstől.
Mindig ez van, ha anya elfelejt valamit, és később eszébe jut. Nálam viszont, furcsa módon ha valaki rám ijeszt, a földre kényszerülök.
-Ma már másodszor!- morogtam, míg anya odajött segíteni.
-Bocsáss meg, elfelejtettem!- mentegetőzött ellenállhatatlan megbánó-kérlelő arcával.
-Semmi baj. Inkább mondd, mi jutott eszedbe!
Sikerült feltápászkodnom a székre, és végre elfogyaszthattam az áhított reggelit.
-Ja, igen. Apád nemrég telefonált, és azt mondta holnaputánra itthon lesz.
-Ez remek!- ugrottam föl örömömben.
-Igen, az, de most inkább menj, mielőtt elkésnél a suliból- noszogat anya , és már vette is el előlem az üres tálat.
Adtam egy puszit anyának, majd felkaptam a dzsekim és a táskám.
-Majd jövök!
-Légy jó!- mosolygott, és elindította a mosogatógépet.
Amint kiléptem az ajtón, megcsapott a késő őszi szél. Elgondolkodva néztem a járdát, és azon tűnődtem, tényleg túl sok dolgot mondtam-e ki, mint amennyit kellett volna. Hiába. Ami a szívemen, az a számon.
-Szia, Émi!- köszönt rám váratlanul Gina.
Én persze egyből seggre estem.
-Jól kezdődik ez a nap- morgolódtam már megint.
-Jajj, annyira sajnálom!- már ott is termett mellettem, és felhúzott.
Gina volt a legjobb barátnőm. Már születésünk óta ismerjük egymást. Leginkább egy túlbuzgó méhecskéhez tudnám hasonlítani. Imádja a pónikat (ebbe beletartoznak az egyszarvúak, pegazusok, én kicsi pónimok, csillámpónik, stb.), a könyveket, hülyéskedni, és persze festeni. Ó a festés! Az az élete. mindent megfest, amit csak egy kicsit is különösnek talál.
-Semmi baj, már megszoktam.
Leporoltam a fenekemről a nedves faleveleket, amik a nadrágomra ragadtak.
-Mennyünk, mielőtt még elkésünk- mondta és megragadta a kezemet.
Gina ma sem volt néma üzemmódra kapcsolva. Mégis jól esett, hogy hallhatom a hangját. Elmesélte, hogy a bátyja megint felszedett valami ribancot, aki most egyfolytában náluk lóg és az ő pénzüket költi. Megkért, hogy beszéljek a bátyja fejével, mert rám biztosan hallgat. Na persze, az oké, hogy barátok vagyunk, meg igazán rendes lenne tőlem, ha segíteni neki megszabadulni az örökös mániájától, de az elég furán nézne ki, ha én egy idősebb, ráadásul pasinak osztogatnék tanácsot. Aztán elmondta, hogy mibe keveredett bele már megint az anyja. Nem vagyok olyan lány, aki kibeszéli a barátját a háta mögött, de Gina anyja tényleg problémákkal küszködött. Iszákos volt. Most sikerült lecsukatnia magát egy verekedés miatt. Barátnőm nem csoda, hogy ilyen furcsa. Sokszor már depresszióra panaszkodik.
-Váltsunk témát!- ajánlottam, mert ugyan nagyon közel állok a családjához, de azért néha ez nekem is sok.
-Rendben. Képzeld, tegnap este, mikor kint voltam a sétányon, megláttam egy hatalmas szentjánosbogarat, és amikor a naplemente rásütött arra a világító bigyuszára, olyan volt, mintha rózsaszín lenne!
Klassz. Megmut...- nem tudtam befejezni a mondatot. Arra eszméltem, hogy a földön vagyok, amit nagyon furcsálltam, hiszen senki sem kiáltott.
Felnéztem fenékreesésem okára és mosolyognom kellett, mikor belenéztem a férfi gyönyörű szemébe, ami engem kicsit megdöbbentett, mivel a szeme lángvörös volt, őt pedig zavarba hozta széles mosolyom.
-Hoppá, bocsánat! Kicsit rohantam- felém nyújtotta a karját és talpra segített.
-Semmi baj! Végre egyszer azért esem el, mert valaki fellök, és nem azért, mert megijesztettek- magyaráztam a helyes srácnak. Nem lehetett nálam 2 évvel idősebb.
-Akkor nagyon örülök- ült ki az arcára valami furcsa mosoly.
Úgy nézett ki, mintha előretervezte volna ezt az egészet.
-Remélem még találkozunk- nevettem.
-Gyere Émi, mennünk kell!- súgja a fülembe Gina, és már húzott is maga után. Még intettem egyet a jóképű idegennek, és már mentünk is tovább.
Mikor befordultunk az iskola udvarába, kifakadt:
-Istenem, de helyes! Hogy lehetsz ilyen mázlis!? Láttad a szemét? Gyönyörű barna...
A váratlan hangra leestem az ágyról, és sikerült jól bevernem a lábam.
-Aúúú!- nyögtem fel megmaszírozva fájó végtagom.
Az órára pillantottam. 7.00-t mutatott a kijelző. Az éjszaka nem aludtam valami sokat. Az egyik barátom buliján voltam. Király volt! Csak az a baj, hogy ma suli van. Nagy kár.
Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, hogy legyen még időm ruhát válogatni magamnak. A kedvenc farmerom mellett döntöttem, ami igazából bársony, de ha ránézel, úgy néz ki mint egy csúcsszuper farmer. Na meg azt a pólót, amit apa hozott nekem Londonból.
Miután végre végeztem a ruhákkal, gyorsan megmosakodtam, és leszánkáztam a lépcsőn.
Mikor leértem, anya egy tányért rakott le elém a pultra, ami tele volt tojással.
-Jó reggelt!- köszönt vidám, mosolygós arccal.
Nem nagyon hasonlítottam rá. Ő kicsi volt és kerekded, míg én karcsú és magas. A szemei barnásfeketék, az enyémek pedig barnászöldek. A haja rövid, szőke és egyenes nekem barna, hosszú és hullámos. Ő inkább komolyabb volt, de ma reggel izgatottság csengett a hangjában.
-Mi történt?- kérdeztem kíváncsian.
-Előléptettek!- sikította.
-Annyira örülök!- tényleg rengeteget dolgozott, alig volt itthon.- Megérdemelted! Apa tudja?
-Nem, még nem volt időm elmondani neki. Igazából nemrég jött az értesítés, hogy Márkot kirúgták.
-Kár. Kedveltem őt.
Néhány perc kínos csend. Elgondolkodtam, vajon mi jár most anya fejében? Biztos valami a sulival kapcsolatos.
-Noémi...- kezdett bele. Talált, süllyedt.- Beszélnünk kell a suliról.
-Anya, a jegyeim jók, mit kell ezen beszélni?- sóhajtottam, mert már tudtam, hova akar kilyukadni.
-Nem a jegyeidről van szó, hanem a magatartásodról. Tegnap behívott az osztályfőnököd és azt mondta, hogy mindig megzavarod az óra menetét.
-A tanárok gyávák. Nemcsak én kommentálok, hanem az egész osztály- kivéve a strébereket. És amúgy is, a tanárok egyszer sem szolnak ránk, hanem egyből az ofőhöz mennek hisztizni.
-Ezt nehezen tudnám elképzelni- szidott le.
-Apa viccesnek találná.
-A apád üzleti úton van Egyiptomban, ne zavard meg csak azért, hogy megnevettesd!- elmosolyodott.- Majd elmondod neki, amikor hazaért.
-És az mikor lesz?- kérdeztem savanyúan. Apa szinte sosincs itthon, de ha teheti, mindig sok időt tölt a családjával.
Helyet foglaltam az egyik bárszéken, és éppen elkezdeném enni a tojást, amikor anyu szokásához híven felsikkantott. Én- szokásomhoz híven- hátraestem a meglepetéstől.
Mindig ez van, ha anya elfelejt valamit, és később eszébe jut. Nálam viszont, furcsa módon ha valaki rám ijeszt, a földre kényszerülök.
-Ma már másodszor!- morogtam, míg anya odajött segíteni.
-Bocsáss meg, elfelejtettem!- mentegetőzött ellenállhatatlan megbánó-kérlelő arcával.
-Semmi baj. Inkább mondd, mi jutott eszedbe!
Sikerült feltápászkodnom a székre, és végre elfogyaszthattam az áhított reggelit.
-Ja, igen. Apád nemrég telefonált, és azt mondta holnaputánra itthon lesz.
-Ez remek!- ugrottam föl örömömben.
-Igen, az, de most inkább menj, mielőtt elkésnél a suliból- noszogat anya , és már vette is el előlem az üres tálat.
Adtam egy puszit anyának, majd felkaptam a dzsekim és a táskám.
-Majd jövök!
-Légy jó!- mosolygott, és elindította a mosogatógépet.
Amint kiléptem az ajtón, megcsapott a késő őszi szél. Elgondolkodva néztem a járdát, és azon tűnődtem, tényleg túl sok dolgot mondtam-e ki, mint amennyit kellett volna. Hiába. Ami a szívemen, az a számon.
-Szia, Émi!- köszönt rám váratlanul Gina.
Én persze egyből seggre estem.
-Jól kezdődik ez a nap- morgolódtam már megint.
-Jajj, annyira sajnálom!- már ott is termett mellettem, és felhúzott.
Gina volt a legjobb barátnőm. Már születésünk óta ismerjük egymást. Leginkább egy túlbuzgó méhecskéhez tudnám hasonlítani. Imádja a pónikat (ebbe beletartoznak az egyszarvúak, pegazusok, én kicsi pónimok, csillámpónik, stb.), a könyveket, hülyéskedni, és persze festeni. Ó a festés! Az az élete. mindent megfest, amit csak egy kicsit is különösnek talál.
-Semmi baj, már megszoktam.
Leporoltam a fenekemről a nedves faleveleket, amik a nadrágomra ragadtak.
-Mennyünk, mielőtt még elkésünk- mondta és megragadta a kezemet.
Gina ma sem volt néma üzemmódra kapcsolva. Mégis jól esett, hogy hallhatom a hangját. Elmesélte, hogy a bátyja megint felszedett valami ribancot, aki most egyfolytában náluk lóg és az ő pénzüket költi. Megkért, hogy beszéljek a bátyja fejével, mert rám biztosan hallgat. Na persze, az oké, hogy barátok vagyunk, meg igazán rendes lenne tőlem, ha segíteni neki megszabadulni az örökös mániájától, de az elég furán nézne ki, ha én egy idősebb, ráadásul pasinak osztogatnék tanácsot. Aztán elmondta, hogy mibe keveredett bele már megint az anyja. Nem vagyok olyan lány, aki kibeszéli a barátját a háta mögött, de Gina anyja tényleg problémákkal küszködött. Iszákos volt. Most sikerült lecsukatnia magát egy verekedés miatt. Barátnőm nem csoda, hogy ilyen furcsa. Sokszor már depresszióra panaszkodik.
-Váltsunk témát!- ajánlottam, mert ugyan nagyon közel állok a családjához, de azért néha ez nekem is sok.
-Rendben. Képzeld, tegnap este, mikor kint voltam a sétányon, megláttam egy hatalmas szentjánosbogarat, és amikor a naplemente rásütött arra a világító bigyuszára, olyan volt, mintha rózsaszín lenne!
Klassz. Megmut...- nem tudtam befejezni a mondatot. Arra eszméltem, hogy a földön vagyok, amit nagyon furcsálltam, hiszen senki sem kiáltott.
Felnéztem fenékreesésem okára és mosolyognom kellett, mikor belenéztem a férfi gyönyörű szemébe, ami engem kicsit megdöbbentett, mivel a szeme lángvörös volt, őt pedig zavarba hozta széles mosolyom.
-Hoppá, bocsánat! Kicsit rohantam- felém nyújtotta a karját és talpra segített.
-Semmi baj! Végre egyszer azért esem el, mert valaki fellök, és nem azért, mert megijesztettek- magyaráztam a helyes srácnak. Nem lehetett nálam 2 évvel idősebb.
-Akkor nagyon örülök- ült ki az arcára valami furcsa mosoly.
Úgy nézett ki, mintha előretervezte volna ezt az egészet.
-Remélem még találkozunk- nevettem.
-Gyere Émi, mennünk kell!- súgja a fülembe Gina, és már húzott is maga után. Még intettem egyet a jóképű idegennek, és már mentünk is tovább.
Mikor befordultunk az iskola udvarába, kifakadt:
-Istenem, de helyes! Hogy lehetsz ilyen mázlis!? Láttad a szemét? Gyönyörű barna...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése